A Wayans tesók neve mellé bár felírhatunk pár nem túl jó minőségű cuccot is de minimum a Horrora akadva filmek miatt hálásak lehetünk nekik. És én hálás vagyok a Feketék fehéren miatt is.

Ezt a filmet ugyanis valószínűleg sokkal többször láttam mint kéne. És sokkal többször láttam annál, minthogysem még mindig viccesnek találjam. Pedig így van. Igenis viccesnek találom. Ugyanúgy működnek a poénok. Az éneklős jelenet, ami gimis koromban a klasszikus idézetek közé emelkedett, még mindig magával tud rántani. 

Persze a történet és annak valóságalapja egyenlő a 0-val. Nem tudom ki hinné el ezekről a lényekről, amiket kreáltak, hogy nők. Mindenesetre átment ez a forgatókönyv és tulajdonképpen ezzel nincs baj, ha ezt így kezelik. 

A Feketék fehéren nem több mint egy laza szórakozás. De annak meglepően időtálló. Legalábbis nálam.

A Zombieland filmek fogták a jól ismert zsánert és feje tetejére állították. 

Főleg az első rész sikerült szerintem kifejezetten jóra. A film elképesztően vicces. Főleg az első fele, amikor bevezet minket ebbe a világba. Pontosabban ennek a világnak az ilyenfajta felfogásába. A poénok ülnek. A karakterek jól lettek megírva. Woody Harrelson lubickol a szerepben és látszik, hogy a forgatás minden percét élvezte.  Jesse Eisenberg-nek konkrétan most láttam először olyan karakterét, akit nem akartam pofán verni. De itt is egy olyan figurát hozott, aki rászolgált volna erre, mégis valahogy szerethetően tette ezt. Emma Stone nekem annyira nem jött be itt. Abigail Braslin hasonlóan kevés vizet zavart nálam. Egyértelműen Harrelson-ék vitték a filmet.

Egyébként technikailag is teljesen rendben van az első rész. Aztán megérkezett a folytatás. Ami tisztességes második résznek tekinthető de semmit nem adott hozzá az első filmhez. Sőt, a humorban talán még visszalépést is tapasztalhattunk. Ennek ellenére a Harrelson-Eisenberg páros továbbra is nagyon szórakoztató. És itt csatlakozott Zoey Deutch is, aki szintén működött.

Működött mindkét Zombieland film is és nagyon jó érzékkel és stílussal nyúlt a zombi-filmekhez. Úgy csinált belőlük paródiát, hogy egyszer sem sértette meg őket.

Ridley Scott elhozta nekünk a moziba epikus művének második felvonását. A Gladiátor II korai kritikái pozitívak voltak, aztán ahogy haladt előre az idő, úgy romlottak egyenesen arányosan a vélemények is. Úgy mentem neki a tegnap esti mozizásnak, hogy csak kínszenvedés ne legyen. 

Nem lett az. Én teljesen elvoltam a Gladiátor II-vel. Nem ér fel az első részhez, ez tény. Mondom ezt úgy, hogy nekem az sem egy óriási kedvencem. Azzal is tulajdonképpen csak elvoltam. De szemmel látható a különbség a két film értékei között. A 2000-es film egy sokkal magasztosabb, nagyobb hangvételű és erőteljesebb alkotás. A második rész pedig egy tipikus második rész egy ilyen kezdés mellé. Erre ugyan nem számítottam, mert úgy éreztem ez a film nem lesz egy tipikus második rész. Nem gondoltam, hogy fölékerekedik az elsőnek de úgy éreztem, szinte különálló alkotásként is lehet majd kezelni. Hát nem. És nem is igazából az összefüggések miatt. Amiből azért van jópár. Hanem mert egy tipikus, kissé kellemetlen szájízt maga után hagyó folytatásról beszélünk.

A cselekmény belecsap a lecsóba és a két és fél órás játékidő ellenére kevés az üresjárat. Viszont az izgalom faktor sincs csúcsra jártva. A jelenetek nézetik magukat. Még akkor is, ha néha kissé értetlenül is tekintesz rájuk. Pl.:  A majmos rész elég kellemetlen volt. Nem tudom mi szükség volt ilyen koncepcióra. 

A színészek minimum rendben vannak. Paul Mescal jó volt, csak nekem fura volt, hogy úgy nézett ki mintha állandóan be lenne rúgva. Denzel Washington valóban kiemelkedőt játszott de a szuperlatívuszokat, amik ódát zengtek a játékáról, azokat azért nem igazán értem. Joseph Quinn-t én nagyon bírom a Hang nélkül legújabb része óta, de itt egy idő után rettentően túljátszotta a szerepét. Ami viszont kissé érthetetlen, hogy Fred Hechinger játékáról kevés szó esik. Pedig az egyik legjobb volt. 

Az akciók úgymond rendben voltak. A látvány bár nem volt olyan grandiózus mint amire számítottam, oké volt. Úgy, ahogy ez az egész film egy nagy oké volt. Egyáltalán nem kiemelkedő, kifejezetten jónak sem tudnám titulálni. De egyáltalán nem fájt a megtekintése. Annak ellenére sem, hogy két és fél órás. Tényleg elég hamar elpörgött vele az idő.

M. Night Shyamalan leszállította nekünk legújabb alkotását, a Csapda című filmet. Én belesétáltam abba a csapdába, hogy ez egy tipikus csavaros, agyeldobós Shyamalan cucc lesz. Nem lett az.

Az alapkoncepcióra még rá lehet aggatni ezeket a jelzőket de egy idő után az egészből kezd kifogyni a szufla. Aztán a már az elején feltűnő kis baromságok egyre nagyobbak lesznek. A logikátlanság nem ismer határokat és a realizmust a legtöbb helyen nélkülözi a film. Ennek ellenére képes néhol feszültséget teremteni. De ez nem a forgatókönyvnek köszönhető. Leginkább ezt támasztja alá a rengeteg plot hole is. Inkább a rendezés érdemel elismerést ezért. Plusz a zene jó érzékű használata.

Josh Hartnett egyébként nem rossz. A szinkronjával ellentétben. Bár ő is elérte azt, hogy tenyébemászó legyen. Már ha ez volt a cél. A film egyébként túl hosszú. Ezt valószínűleg a rettenetesen túlnyújtott és elbaltázott finálé utóíze mondatja velem leginkább.

Tiszta szívből nem tudom rámondani a Csapdára, hogy rossz film. Egy jó alapkoncepció, sok helyen elrontva.

Az Ami belül van című film valószínűleg a legkreatívabb Netflix alkotás, amit valaha láttam. Sőt, ki merem jelenteni, hogy a legkreatívabb film, amit idén láttam.

Nem kifejezetten a forgatókönyv vagy a cselekmény érdemli ezeket a dicsérő szavakat. Bár az is rendelkezik sok-sok pozitívummal. De a kreatív megoldások, amikkel Greg Jardin élt, elképesztőek. Aki látta, tudja mikre gondolok. De a forgatókönyv egyébként helyenként annyira megkavar, hogy nem tudod merre áll a fejed. Ami bravúr viszont, hogy ez nem zavar kifejezetten. Marhára pörög a film és minden percét mocskosul élveztem. 

A színészek kitettek magukért. Pedig elég komoly feladat elé voltak állítva. A karakterek kellően olyanra voltak írva, amilyennek kellett lenniük ebben az alkotásban. 

Nekem a Netflix-en nincs komolyabb bajom, mert sok jó sorozatot szállított már le nekünk. Film fronton viszont bőven hagy maga után kívánnivalót a saját gyártásuk. De ezt a filmet nyugodtan a zászlójukra tűzhetik.

Az elmúlt napokban hatalmas köd ereszkedett kis országunk nagy részére. Így megjött a kedvem pótolni egy nagy hiányosságot: a Köd című filmet. 

Frank Darabont rendezése egy misztikus és közben sci-fi-be hajló alkotás. Rejtélyesen indul és úgy is folytatódik. Lassan talán belassul és úgy érzed, haladhatnánk gyorsabban a történésekkel. Talán ezek a film leggyengébb részei. Látványra egyébként érződik 2007 de nem fájdalmas. Sőt, a véres részek (igen, olyan is van) egész jól is néznek ki. 

Tehát a Köd egy okés és teljesen nézhető kis misztikus film. Egészen a végéig úgy gondoltam ez így is marad. Aztán a finálé olyan súlyos drámába fordul át, amire egyáltalán nem számítottam. Ráadásul egy duplacsavart is bedob a film, amitől teljesen lesokkolódtam. Így nem csak pótoltam egy hiányosságot, hanem gazdagodtam egy egészen egyedi befejezéssel.

Nem titkolom, hogy óriási Yellowstone rajongó vagyok. A telefonon, amiről éppen ezeket a sorokat pötyögöm, is egy Yellowstone-os tok van. Éppen ezért én rettenetesen vártam már, hogy megvalósuljon és képernyőre kerüljön ez a hányattatott sorsú évad. Pontosabban fél évad.

Ugyanis november 14-én a SkyShowtime-on megkapjuk az 5. évad második részét. Ami elég hosszú idő után érkezik meg. Ugyanis először arról szóltak a hírek, hogy komoly balhé van Kevin Costner alias John Dutton és a készítők között. Mivel előbbi a Horizont című szerelemprojektjét a sorozat elé helyezte. Így egyszerűen nem sikerült az időbeosztást összeegyeztetni. Ezután tisztult a kép, jobban mondva Costner tisztázta, hogy semmi gondja Sheridan-ékkel, más okozta itt a galibát de ebbe most nem mennék bele. 

Abba viszont igen, hogy szerintem ettől függetlenül az évad befejezése piszok jól sikerült. Valahogy van egy ilyen érzésem. És ezt támasztja alá a sok nyilatkozat is ami a sorozat háza tájáról érkezik. Nevezetesen Cole Hauser azon üzenete, hogy sosem látott még ilyen durva finálét. Vagy Alexandra Voros nyilatkozata, miszerint olyasfajta titkolózás volt a munkálatok közben, amit csak egy MCU produkció berkein belül tapasztalhat meg az ember. Plusz azt is csiripelték a madarak, hogy Taylor Sheridan olyat írt, ami még hozzá képest is elképesztő. Ez pedig nagy szó, korunk egyik legjobb sorozat-készítőjével kapcsolatban. Persze, mondhatjuk hogy ezek a szavak mind hazabeszélnek de nekem valahogy nem esik nehezemre mindezt elhinni.

A kapcsán sem vagyok kétségbe esve, hogy Kevin Costner már nem lesz részese ennek az egésznek. Bár Voros erről is ködösen nyilatkozott. De számomra John Dutton karakterénél sokkal érdekesebb és szerethetőbb volt már Rip és Beth figurája is. És ha tényleg igazak a hírek, már zajlik a beszélgetés arról, hogy a sorozat fősodorja (a sok spin-off mellett) folytatódhat egy hatodik évaddal is, a két említett karakterrel a középpontban. Én ennek nagyon tudnék örülni. 

Meg persze annak is, ha az ötödik évad méltó befejezést kapna. Legalább olyan minőséget, mint amit megszoktunk az én, és szerintem sok más sorozatnéző kedvenc szériájának többi évadától.

Az Én, a nő és plusz egy fő egy olyan korszakból jött vígjáték, amely korszakban ez a műfaj tulajdonképpen virágzott. Viszont ez a szirom szárazan hullik le az emlékezetemben.

Ez a film ugyanis sajnos nem túl jó. Pedig az alaptörténet még kreatív is. Ebben rengeteg lehetőség rejlik. Amit látszólag ki is aknáz a film de lassan rájössz, hogy mégsem. Ugyanis a szituációk többet tartogatnak magukban, mint amit a készítők kihoztak belőlük. A poénok nem igazán ütnek. Owen Wilson az egyetlen karaktert hozza, amit tud igazából. Ez elég hamar idegesítő tud lenni. És itt az is lesz. Kate Hudson-t én bírom de sosem volt egy színészóriás. Matt Dillon pedig egyszerűen csak rossz.

A film maga nem mondanám, hogy rossz. De én pont elégszer láttam már ahhoz, hogy többet ne nézzem meg.

Hamarosan mozikban láthatjuk Ridley Scott legújabban rendezését, egy nevével összeforrt mű második felvonását, a Gladiátor II-t. Hogy ebben mennyi köszönet lesz szerintem, azt alább taglalom.

Tulajdonképpen engem mérsékelten még érdekel is a Gladiátor második része. A szereplőgárda impozáns. Nekem elsősorban Pedro Pascal neve deríti fel a szívemet. De Paul Mescal emelkedőben lévő csillaga is bizakodásra adhat okot. Denzel Washington pedig állítólag élete egyik nagy alakítását hozza a filmben. Ezen felül az első kritikák is dicsérték a filmet. Persze, az első véleményeket mindig a helyükön kell kezelni, mert általában azok pozitívabbak, mint amik utána kerülnek ki. De ha már a második hullám is kellemes, akkor lehet talán örülni. Hogy lesz-e okunk örülni, az nagyban fog függni a történettől is. Az mindenesetre jó alapnak tűnik, hogy Lucius lesz a főszerepben, így látva a 2000-es filmet. Az, hogy 24 évvel az első rész után jön a folytatás, maximum Scott-ot és a stúdiót késztetheti aggodalomra, hátha a számok nem azt mutatják majd amire számítottak. Meg persze mi filmszeretők is örülnénk neki, ha sikeresen lenne a Gladiátor II.

Az esély megvan erre. A technika fejlődése adott, hogy még a 2000-ben megjelent filmnél is jobban nézzen ki a második Gladiátor. A színészbrigád jó nevekből áll. A készítő egy nagy rendező és hazai pályán mozog a témában. Mi baj lehet? 

Mivel nemsokára itt van a második része, ezért úgy éreztem itt az ideje újrázni a Gladiátort. Nem mondom, hogy életem legélvezetesebb filmes délutánja volt de nem is érzem időpocsékolásnak.

A Gladiátor minden kétséget kizáróan egy eposzi mű. Nagy hangvételű és egy komoly történetet dolgoz fel. Van benne ármány, intrika, kaland és vér is bőven. Itt kiemelném, hogy szerintem a film technikailag elképesztően magas szinten mozog. Simán letagadhatna a korából egy tízest. A zenét bár szerintem alulhasználták, működik. A színészek rendben vannak. Russel Crowe esetében én még mindig azon az állásponton vagyok, hogy az idősebb Crowe-t én jobban bírom. Joaquin Phoenix szerintem simán a legnagyobbat jatsza a filmben. Djimon Hounsou-n viszont nagyon látszott, hogy karrierje elején jár még. 

A forgatókönyv jó, így a történet szépen halad és a cselekmény élvezhető. Ennek ellenére műfajából adódóan nem egy túl pörgős alkotás, de valahogy nem is igényled a nézése közben. A finálé pedig elég bátor. Viszont ezt most szinkronnal néztem és a magyar szinkronja valami rettenetesen rossz ennek a filmnek szerintem.

Szóval összességében örülök, hogy újráztam a Gladiátort. Kíváncsian várom mit tudnak kihozni a második részből.