A 2000-es években sok hasonló vígjátékkal bombáztak minket az alkotók. Vannak akik ennek örültek és vannak akik kevésbé. Én az előbbi csoportba tartozom.

De azért azt el kell ismernem, hogy elég könnyű volt megcsúszni ezen a pályán. Mégpedig azért, mert vékony volt a határvonal egy ilyen film esetében, aközött, hogy még szórakoztató maradjon vagy átmenjen B kategóriás idiótaságba. Szerencsére a Bájkeverő megmaradt humorosnak és élvezhetőnek. De annak ellenére, hogy vígjáték, nem is az számít ennél a filmnél, hogy mennyire vicces. Egyébként az de egyáltalán nem kiemelkedően. Itt inkább az a lényeg, hogy ez a film rettentően kedves. Brendan Fraser karaktere maga a megtestesült szerethetőség és a film is átveszi ezt a szellemiséget. A látványvilága és fényképezése nem engedi, hogy egy magas színvonalú alkotásról beszéljünk. De ezzel nincs is baj. Mert én úgy érzem kellenek ezek a filmek. Nekem legalábbis biztos.

Mert nagyon jól esik egy vasárnap délutánon, betakarózva a kanapén, süti-illatban megnézni a Bájkeverőt.